Declan Rogers

Eddig Történt:

Teljes csönd uralkodik a szobában. Nem zavar. Én szeretem az ilyen pillanatokat. Segítenek a gondolkodásban. Ilyenkor nem kell a külvilág kizárásával foglalkozni. Tervek. Célok. Lehetőségek. Ó igen, a csönd néha az ember legjobb barátja. Vannak, akik antiszociálisnak bélyegeznek ezért, de engem sosem zavart különösebben mások véleménye. Nem tudom... talán ha máshogy telt volna a mögöttem álló harminchat év, most képes lennék megérteni azokat az egyéb nézőpontokat is. Lehet, hogy ez az élet tett ilyenné. De igazából mindez már nem számít. A múltat nem lehet átírni. Én pedig valószínűleg akkor sem tenném meg, ha alkalmam adódna rá.
Miért is tenném? Lehet, hogy ez az életmód megártott a társasági életemnek, de... legalább hasznos dolgot csinálhatok. És sosem unatkozom, ami szintén nem hátrány. Hosszú volt az út a hadseregtől a kormányhivatalig, onnan pedig... igen, az utolsó utam ide vezetett. A kitartó munkának mindig megvan a jutalma.
Még hosszú munka áll előttem. Ez az egész nem fog olyan hamar lezáródni, mint egyesek szeretnék... Bár tény, hogy ez lenne a legkívánatosabb. Volt már néhány kellemetlen és igazán hosszadalmas munkám, de mindeddig ez ígérkezik a legérdekesebbnek közülük. Itt vagyok már egy ideje, de még mindig nem látom, hol és mikor lehet vége ennek az egésznek. Ez pedig... bevallom bosszant kicsit. Szeretem, ha kézben tarthatom az események alakulását. Ebből eddig még nem is lett különösebb bajom. Sőt, bizonyos körökben talán még hasznos is, ha az ember nem pusztán ambiciózus, de... egyéb tehetségei is vannak. És az sem hátrány, hogy mindig jól teszem a feladatomat. Eddig már sok helyre bejuttatott, hogy szereztem magamnak némi nevet.
Becsukom az eddig tanulmányozott könyvet majd felkelek és az ablakhoz sétálok. Sötétség. Persze itt-ott mesterséges és természetes fények is megtörik, de az éjszaka attól még... éjszaka. Számtalan titkot rejt... akárcsak az ellenfeleink. Nem tetszik nekem ez az egész helyzet. Viszont legalább a megfelelő források mögöttünk állnak. Az lenne csak igazán bosszantó, ha csupán kezdetleges eszközöket vehetnénk igénybe. Korábban volt már hozzá szerencsém. Máskor... más helyeken. És persze akkor is elvárják az embertől, hogy tökéletes munkát végezzen. A hiba halál. Persze nem mindenhol van ez így. Ha így lenne, sokkal több ember tanulta volna meg, hogy mire kell odafigyelniük és mire nem. Sajnos volt már lehetőségem megfigyelni, hogy az emberek hogyan reagálnak a különféle helyzetekben.
Talán mostanában túlságosan is leköt a munkám. Vannak, akik ezt is felrónák nekem. Igen... ez egy ilyen időszak. Lehet, hogy túlságosan is beletemetkeztem a feladatomba. Abba, amin itt mindenki munkálkodik. Néha elő szokott fordulni velem. Ha van gyengeségem, hát ez az. Amikor valami igazán érdekes dolog köti le a figyelmemet, akár egy egész év is elrohanhatna mellettem anélkül, hogy észrevenném. Ha koncentrálok valamire, sosem hagyom, hogy más, kevésbé lényeges dolgok elvonják a figyelmemet. Röpke gondolat, tűnő sejtelem... Mások talán elgondolkodnának rajta, hogy helyes-e ez így. De engem ez sosem zavart. Már gyerekkoromtól fogva megvolt a célom.
Nagyapa, katonaság. Apa, katonaság. Egyértelmű volt, hogy követem majd a példát. Ott pedig fegyelemre, rendre szoktatják az embert. Az ilyen dolgokat pedig később sem lehet elengedni. Vagyis hogy... lehetni éppen lehetne, de nem lenne túl sok értelme. Nem hasznos lenne, hanem ostobaság. Minden úgy jó, ahogy van.
Más esetben nyilván kétségek gyötörnének. De mások szavaira és véleményére alapozva még csak nem is kezdek gondolkodni azon, hogy talán változtatnom kellene. Akik közel állnak hozzám... akik valamennyire is fontosak, mind tudják, hogy milyen vagyok. Azt hiszem nem nagy elvárás némi... elfogadás és megértés.
Eltűnések. Gyilkosságok. Valami, aminek mindenképpen véget kell vetni.