Axel Dixon

Eddig Történt:

13 éve születtem, én Axel Dixon. A szüleimet nem ismertem, és a mai napig nem tudom a kilétüket. Egyedül a nagyapámat ismertem, s mikor kérdeztem a szüleimről, mindig csendre intett. Soha nem értettem, még a mai napig sem, miért nem árulta el, hogy kik a szüleim.
Kis koromtól kezdve, már másképpen nevelt. 4 éves lehettem, mikor elvitt az egyik ismerőséhez, valami Kolberg nevű bácsihoz. Nagypapa azt mondta, hogy nála, jó kezekben leszek. A bácsi tud velem kezdeni valamit, mert neki már nincs mit tanítania nekem. A szemében képtelen voltam megtanulni a túlélést, de meglepődött, hogy a lőfegyverekre mutatok valami affinitást. Vele akartam menni, mert féltem az idegentől, de nem lehetett. Az idegen, megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj sem, és tényleg így is volt… egy ideig. Két évvel később, gyökerestül megváltozott minden. Látástól-vakulásig csak hajtott, mint a tatár. Különböző feladatokat kellett elvégeznem, és ami a legfurcsább volt a számomra az az, hogy rengeteg fegyverrel meg kellett ismerkednem. A revolverektől kezdve, az automata fegyvereken át, a páncéltörőkig. Az összes típust betéve kellett tudnom, a perc töredéke alatt szét kellett szednem egy fegyvert, és ugyanúgy össze is kellett raknom azt. A kimerülés utánig hajszolt, mégis szó nélkül kellett tűrnöm.
Nagyapám, csak egyszer látogatott meg, talán 8 vagy 9 éves koromban, fogalmam sincs. Nem számoltam a napokat, amióta nem Ő nevelt. Mint később kiderült, egy szervezet tagja vagyok, akiket bármennyire is nem kedveltem, mégis csak úgymond, a családom lett. Megtanultam a fegyelmet, az önvédelmet, a szófogadást, az engedelmességet, lőni, és a fegyverek tulajdonságait. A korombeliek közül senki nem értett úgy hozzájuk, mint én, és nekem ez adta az önbizalmat. Olyas valaki válhat belőlem, akit senki nem tud felülmúlni, aki páratlan ezen csoporton belül.
A bázis lett az új otthonom, és az itt élők, pedig a "családom" nagyapám halála után. Kevés időt töltöttem a falakon kívül, mindvégig itt képeztem magam, fejlesztettem a tudásom a fegyverek terén, és próbáltam ismerkedni a srácokkal, segíteni ott, ahol kellek, és nem láb alatt lenni, ha nem kellek. Célom csak egy: elvégezni a feladatot, amit rám bíznak; se több, se kevesebb.