Al Dixon → Herzschlag

Eddig Történt:

,,Tudod, miért a nagy testvérek születnek elsőként? Hogy megvédjék a kistestvéreiket, akik utánuk következnek.” – idézet a Spirál című filmből

Család: egy új lehetőség és élet kezdete. Legalábbis ezt látta a nagyapám akkor amikor ezer örömmel bólintott rá a szüleim házasságára. Szerintem érezte, hogy a legelső kisbaba – vagyis én – az fiú lesz még azelőtt, hogy a szüleim komolyra fordították volna a szót. Nem mondanám azt, hogy az öregem a jövőbe lát, de megjósolni dolgokat… na azt tud. Mitől is annyira ügyesen amennyire? Nos ez jó kérdés. De tökéletesen megmondta, hogy én pontban éjfél után negyed órával fogok megszületni. Ha nem az apám mondta volna ezt el nekem, hanem most az egyik ismerősöm, lehet nem éppen ép elméjűnek nevezném az illetőt. Badarság, hogy igaz legyen. Hiszen az emberek csak emberek, idős korukban csak a bölcsességük lehet az ami ennyire tudálékosnak tünteti fel őket.
Legalábbis én ezzel egy bizonyos ideig úgy voltam, de ezt majd később.
A gyerekkorom, nos az valami igazán furcsa volt. Amikor csak tehettem mindig az anyukám sarkában voltam. Senki sem tudott volna elválasztani tőle, csak akkor ha én úgy akarom. Én azonban kevésszer akartam anya nélkül maradni, ez apának, de leginkább a nagyapámnak is feltűnt aki jó néhányszor meglátogatott minket. Szerinte túlontúl elkényeztetett és csámpás kisgyerek vagyok, mert képtelenség két percnél tovább magamra hagyni annyira kötődöm az anyukámhoz.
Ő adott nekem életet, igazán elfogadhatta volna, hogy ragaszkodom ahhoz akit szeretek és abban a koromban, nos anyát jobban szerettem mint apát vagy a nagyapámat.
Mindenkiben egy ellenséget láttam, de leginkább a nagyapámban… ő mindent képes volt elrontani egy mondatta. Számára már az is fennakadást jelentett, hogy az oviban nem rajzoltam őt oda a családi képre, de bezzeg egy lánytestvért aki még nem volt megszületve igen.
Anya akkoriban volt állapotos Amanda-val, én még akkor kicsi voltam, azt sem tudtam, hogy majd nekem kell felriadnom ha a kishúgom sír és reggel ott fogok felébredni a kiságya előtt a padlón. Vicces lehetett azt feltételezni, hogy a húgomat el akarják rabolni tőlünk és nekem ezért kell ott kuporognom és néznem őt. Nem akartam, hogy mindez megtörténjen, ilyen egyszerű az egész.

,, Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez.” – Cecelia Ahern idézete

Természetesen minden testvérnek egyszer konfliktusba kell kerülnie a másikkal. Nincs olyan, hogy boldog család és örökké tartó testvéri szeretett. Mondjuk ezt én csak akkor tudtam meg, ahogy a nagyapánkat megláttam Amanda-val játszani. Nem tetszett az öreg viselkedése, ha rá néztem mindig olyannak láttam, amilyen valójában volt. A férfinek aki mindenben csak a hasznot látja és parancsolgat ha valami nem tetszik neki. Legszívesebben felugrottam volna a hátára és azt mondtam volna neki, hogy Amanda az én kishúgom és vele csakis én játszhatok, rajtam kívül meg senki más. De ahogy a húgom kimotyogta a ,, Szeretlek nagypapi.” mondatocskát és megpróbálta átkarolni az öreget… na akkor vált az első számú ellenségemé. Már nem néztem a húgomnak, amikor meg benyitott a szobámba és órákkal később a kis babáit hozta, hogy tea-délutánozzak vele, nem volt kedvem a Batman figurámat az ő kis hercegnői mellé ültetni. Sem pedig a robotomat, ami magától megállt egy helyben és ő volt a kis hercegnők testőre.
Úgy gondoltam a babáknak nincs szükségük az én robot és Batman figurámra, ahogy a húgomnak sem rám. Az asztalnál nem voltam udvarias vele, nem húztam ki előtte a széket ahogyan az illik, inkább levegőnek néztem és amikor tőlem kérte a sót vagy bármit elbambulást színlelve turkáltam az ételemben.
A viselkedésem megváltozása zavarni kezdte a szüleinket, nem helyeselték azt, hogy a húgom számára sértő vicceket teszek, ami neki szemmel láthatólag nem esik jól. Melyik húg is értené meg azt amikor a bátyja se szó se beszéd belelöki őt a hóba és azt mondja nézzen jobban a lába elé s, nem is segít neki felkelni a földről? Szerintem egyik sem, de mindenkinek feltűnhet, hogy én voltam az aki elkezdte piszkálni Amanda-t nem pedig fordítva.
Idősebb voltam nála és az igazat megvallva egy kicsikét féltékeny voltam rá, amiért ő jól kijön a nagyapával én meg nem egészen. Sőt mi több, én ki nem állhattam, de ezt már említettem.

,,A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!” – Honoré de Balzac idézete

Nem minden harag tarthat örökké, főleg nem egy olyan fiúé amilyen én vagyok. Csak egy aprócska bejelentés kellett a szüleinktől, hogy megváltozzon a véleményem. Egy újabb töpörtyű aki hatalmas változásokat fog hozni az életünkben. Legalábbis a nagyapánk így gondolta akkor. Én hüledezve néztem rá, részben visszagondolva még most ebben a pillanatban szintén. Honnan tudott ennyi mindent az öreg? Nem volt látnok, mert arról biztos tudtunk volna, legalábbis amikor 16 voltam ő nem tudta megmondani, hogy milyen minősítést kaptam az egyik teszten. Na ez elárulta őt a szememben, hogy nem, nincs képessége csak én képzeltem be magamnak.
Amanda próbált csupa jó dolgot mesélni róla, hogy nem olyan rémes egy személy a nagyapánk csak én képzelem be, mert kisgyerek korom óta ez rögződött a fejemben: A NAGYAPÁM A LEGGONOSZABB EMBER A VILÁGON, ÉN NEM FOGOK KEDVES LENNI EGY GONOSZ EMBERHEZ. Igen, ez így mind csupa nagybetűvel éktelenkedett a szememben, ha megláttam őt.
Adolf Dixon neve elég volt ahhoz, hogy végigfutkosson a hideg a hátamon, bármilyen gondoskodónak tűnt a többiek szemében, én láttam egyedül az igazat. Az új jövevényből is csak hasznot akar húzni. Mert igen, az én gyengém az újdonsült kisöcsém lett. Már nem számított Amanda csak az a pöttöm kisbaba. Ha ő nincs s, nem látom meg, hogy a nagyapám miként próbál gondoskodni róla, nos lehet életem végéig utálni fogom őt. Imádtam a kisöcsémet, úgy gondoltam vele majd megoszthatom a fiús dolgokat és nem kell naphosszat a babákra összpontosítani. Jó, Amanda már nem babázott, nem nyafogott a Batman és a robot figurámért. De ettől eltekintve a kis Alexet még rávehettem volna, hogy a régi játékaimmal játsszon.
Igen ám, de a nagyapánk valami teljesen különleges 'játékot’ talált ki a csöppségnek. A szó szoros értelmében 'harci gépezetet’ akart faragni abból a csöppségből, aki alig volt pár éves. Nem járt óvodába, inkább a nagyapánk után sétált és azt tette amit csak kért tőle. Én azt hiszem, örülhettem annak, hogy anyát, az óvodát, a tanulást választottam a harci kiképzés helyett.

,,A vér cinkossága ősi, bizalmas kötelék. A Nagyok ismertetőjele.” – Anna Gavalda idézete

Minden téves eszme, elképzelés, életút, vélemény, jellemző egyszer megbukik. Ez biztos. Hiszen az én ellenszenvem is elmúlt. Bár néhány évnek el kellett múlnia, hogy a nagyapám és én is rájöjjünk: nem kenyerem a gyilkolás, a lövöldözés és minden ami egy ember életének a kiontásával jár. Sokkal jobban szerettem a nyugalmas dolgokat, amihez nincs szüksége fegyverre az észen és az elmén kívül. Kezdetben pufogtam amiért gratulált a tanulmányi eredményeim miatt és azt javasolta… hm nem is emlékszem már rá, mit is mondott tulajdonképpen, pusztán csak arra, hogy 15 órán belül már anyától és apától búcsúzkodtam.
Ő úgy hitte ha ugyanabba a táborba küld ahová a testvéreimet sikerült elcsalnia én majd boldog leszek ott. Az első napig meg is maradt az ellenszenvem, nem néztem senkire, inkább lesütöttem a szemeimet és a cipőm orrát néztem. Legszívesebben jól megmondtam volna a nagyapámnak a magamét, de amikor már szóba kellett állnom az ő 'csodálatos’ ismerősével, aki szintén ugyanolyan unszimpatikus volt, mint a nagyapám… nos, azt kell, hogy mondjam. Sikerült meggyőznie. Igen, még én sem tudom elhinni, de beadtam a derekamat és nem vágtam maga a földhöz az ellenszenvtől.
0136 → Herzschlag, senki ne kérdezze, hogy minek, miért és miként kaptam ezt a nevet, mert úgysem mondanám el. Ez olyan dolog, amiről az ember – már ha nevezhetem magam annak egyáltalán – nem szívesen beszél. Tudom, hogy legnagyobb vágyam az volt: Bárcsak egy nagy múltú cégnél lehetnék programozó vagy esetleg számítástechnikai tanár! Ebből azonban, teljesen más kerekedett ki. Valami olyasmi amire még én sem gondoltam volna. Sőt a legborzalmasabb álmaimban sem álmodok ilyesmit. Pedig mennyivel könnyebb lenne, igazán hozzá szokhatnék a változásokhoz és a nem megszokott dolgokhoz, mindenkinek könnyebb volna. Kevesebbszer hitetlenkednék, néznék mindenkit olyan furcsán és hallgatnám végig nagy kikerekedett szemekkel valaki mondandóját.
Hogy melyik ilyen 'cégről szőtt álmom’ vezetett Japánba? Az jó kérdés. Talán kamatoztatni akartam a tehetségemet a hűség és az értelem terén. Még mindig teljesen hihetetlennek tűnt az, hogy pont engem küldtek el egy úgynevezett 'küldetésre’, mert elviekben én, nem értek a fegyverekhez, a technológiához, a gépekhez, a kis kütyükhöz annál inkább. Hm biztosan ez az oka, hogy a Japánba küldtek. Igen, csak ez lehet és semmi más. De az őszintét megvallva: mindenütt jó, de legjobb otthon. Így természetes, hogy haza vágyódtam, vissza a 9. csoporthoz, az életeméhez és a családomhoz.